Snap Out Of It - 02

ALEX TURNER

Csak ülök az üres kotta lap felett és talán a csodát várom. Nem talán, ezer százalékosan várom a csodát, hogy végre – bármi – kerüljön erre az átkozott lapra. Legyen az kotta, egy ütem, szöveg nélkül, vagy fordítva. De semmi nem történik, egyszerűen nem jön az ihlet. Olyan mintha a több éves munkám itt most véget érne, hisz soha nem történt még ilyen a zenei -életemben. Ha nem is volt ihletem egy szöveghez akkor volt ritmus, melyet lapra tudtam vésni és a srácokkal lejátszani párszor.

De most semmi.
Egyszerűen csak felszívódott, s már több mint két hónapja nem tért vissza az az átkozott ihlet melyre mindenki vár. Én is, a kiadó, a fiúk is. S, az a tudat, hogy alig kevesebb egy hónapunk van arra hogy alkossunk valami maradandót, valami olyat, ami újra a slágerlisták elejére tör, s első helyet ér el akár Angliába, vagy az Egyesült Államokban. Be kell vallanom félek, eszeveszettül félek. Nem attól hogy nem fogunk egy újabb maradandót alkotni, hanem attól hogy a kiadó felbontsa velünk a szerződést. Minden olyan remekül ment az utóbbi időbe, minden olyan könnyű volt, és nagyszerű. A fellépések, az utazgatások, a kiadóval való megbeszélések. De most egyszerűen mind ez kukába fogja végezni.

Egy hatalmas mozdulattal söpröm a kukába az asztalon lévő tárgyakat, ceruzák, lapok végzik a földön szétszórva én pedig idegesen tolom el magam a sötét cseresznyefa asztaltól, és állok fel onnan. Egy hatalmas levegőt veszek, melyet mélyen szívok be a tüdőmbe majd lassan engedem tovább, s hátsó zsebembe nyúlva veszem ki dohányomat, s a hozzátartozó öreg gyújtót. Még édesapámé volt eme darab kit szintén Alexandernek hívtak, s hatalmas jelentőséggel áll a családi hatalomba. Mondhatni, hogy nem mindenki érdemli ki eme becses tárgyat, meg kell érte „küzdeni”. Utolsó pillanataiban adta nekem oda az ezüst, kopott T-betűvel ellátott, felpattintható csodát. Mái napig előttem van ahogy eres, s remegő tenyerét az én fiatal kezemre helyezi majd egyszerűen belecsúsztatja a tárgyat s annyit mondd: „Kiérdemelted. Mostantól a tiéd.”

S, pont azután miután elhunyt rá egy fél évre alakult meg a zenekar, mind fiatalok voltunk, szerény személyem még csak tizenhat esztendős voltam, tapasztalatlan a zenei -iparban, mikor megalakult az Arctic Monkeys. Talán az ő halála miatt kezdtem bele ebbe az egészbe, hisz soha -de soha nem gondoltam volna, hogy valaha én fogok egy nagy sikerű zenekar frontembere lenni, és több ezer rajongóval, szeretettel fog gazdagodni életem. Hazudnék ha azt mondanám nem voltak nehézségek az elején főleg. Kicsit több tagtól, csapattárstól kellett elbúcsúznunk az évek során, s ahogy ők, a családunk cserélődtek mink is úgy változtunk.

S, most. Jelent pillanatban itt állok ki az erkélyen, a csípős hidegbe, s a kezem tartom azt a tárgyat amely a legtöbbet jelenti nekem az egész világon. Talán e gyújtó nélkül most nem lennék/lennénk itt. Most nem lenne Arctic Monkeys, s mindenki élne egy más életet hol a zene háttérbe szorul. Pedig a zene, a muzsika mindannyiunknak az egész életet jelentette. Érezni ahogy a basszus végig áramlik testeden keresztül, ahogy egyszerre ver az ütemmel a szíved, s mikor egy nagyobb oktáv közeledik egy időre megáll. Látni azt ahogy a rajongók,-az emberek kik csak azért hogy hallják azt amit csinálunk eljöttek messzi országokból, városokból csak hogy hallják azt amit csinálunk. Nekem ez lett az életem. Nem, mindig is ez volt az életem. A pörgés, a rohanás, én erre születtem ezt az egyet tudom.

De most.

Most úgy érzem, hogy minden csak halványul körülöttem, és már az emberek nem úgy fognak rám emlékezni mint arra az emberre ki mindig támogatta a csapatát, bármi történjék, hanem úgy ki feladta, cserben hagyta őket.

- Turner! - egy mély, akcentussal ellátott hang csapja meg fülemet. Miles az. Mély, akcentussal ellátott hangját bárhol megismerném. A dohányt elnyomva az erkélyre kihelyezett hamutartóba lépek be az üvegajtón majd be a szobámba. Egyedül, a fiúk nélkül jött, kezében egy borítékkal. Becsukva az üvegajtót, fonom keresztbe a karom mellkasom előtt majd sápadt bőrű barátomra nézek.

- Történt valami? - köszörülöm meg torkom, majd Miles-ra pillantok, ki jelez, hogy foglaljunk helyet az ágyon. Egy borítékot nyújt át, mely még bontatlan állapotban köszön vissza rám, és a bejelentett közös lakcímünk áll a boríték lapján az én nevemmel ellátva.

Talán percek telnek el, de csak szemezek a borítékkal. Mi van ha valami szörnyű dolog lapul benne? Mi van akkor ha a papírra vésett betűk késként fognak belém hatolni ahogy végig olvasom őket. Már csak pont egy újabb szúrás hiányozna sebzett lelkemnek, s a stressz teljesen padlóra küldene. Érzem ahogy a hideg mászkál hátamon, s ahogy kezem remeg. Nem nagyon remeg, de képtelen vagyok egyenesen tartani ezt a fránya papír darabot mely hatalmas jelentőséggel bír a világomra jelen pillanatban.
- Szerinted mi van benne? - kérdezi Miles, szinte suttogva az oldalamról, ezek szerint ő is annyira fél mint én.
- Fogalmam sincs.

Mi van akkor ha egy újabb tagot kell magunk mögött hagyni? Ki nem tart már velünk a turnékra, a felvételekre, ki már nem láthatja milyen ha a rajongóink arcára, - a családunk arcára – mosolyt csalni, csak mert belefáradt a hirtelen jött hírnévbe. Nem egy embert kellett így hátrahagynunk az évek során, nagyon sokan jöttek -mentek, de talán most érezhetjük magunkat a legerősebbnek. Nem minden második ember rajong az alternatív -rockért, de mi még is büszkék vagyunk hisz ismernek minket. S, akárhányszor csak egy tag elhagyott minket, mi úgy éreztük, hogy egy darabot elvettek belőlünk. Hogy egy korszak lezárult, volt mikor rock-ban próbálkoztunk, volt mikor lágyabb dallamokat vettünk fel, de mind úgy éreztük, hogy az alternatív az életünk. És az volt, és ez lesz, bármi történjék. Gyomrommal görcsben bontottam ki a fehérbe burkolt üzenetet, majd azt széthajtogatva kezdtem olvasni az üzenetet.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!
Ezzel az üzenettel csak megszerettem volna köszönni mind Facebookon keresztül, mind kommenten keresztül hogy tetszik - idáig - a történet, és velem tartotok. Ez a rész egy kicsit rövidebb lett mint az előző, de próbálom majd magam tartani ehhez az ütemhez, és az időrendhez is, magyarul Péntek - Szombat környékén fognak kikerülni a részek.
További jó olvasást!
Xavier xx